Monty Python Repülő Cirkusza

Latający Cyrk Monty Pythona (lengyelul :-)

Éppen harminchat éve annak, hogy 1969. október 5-én televíziózás-történeti eseménynek lehettek szemtanúi a BBC tévénézői: bemutatták a Monty Python Repülő Cirkusza című tévéműsor első epizódját. Ami éppen 120 évvel az aradi kivégzések előestéje után volt. Nyilván nem véletlen az összefüggés, ezt mi, magyarok, jól tudjuk. És most következzék…

Mi, magyarok, persze azóta évente több televíziózás-történeti eseménynek is szemtanúi lehetünk. Például: Győzike saját show-jában kimond egy értelmes mondatot; Vágó István műsorában a közönségkérdezés után nem hangzik el a "szignifikáns különbség"-kifejezés; a Barátok közt egyik Tildája kimegy a szobából, és visszatérve ugyanőt egy marionett-guminő alakítja, amin persze egyik szereplő sem csodálkozik. Amikor 1994-ben, 25 év késéssel a Magyar Televízió műsorára tűzte a sorozatot, magyar kereskedelmi televíziózás nem lévén, a Monty Python csoport dolgairól még azt hihettük, hogy ez az abszurd. Az élet mindent megcáfol. Ennek ellenére az mégiscsak valamit elárul, hogy jópár évvel az eredeti bemutató után, a mai napig a Repülő Cirkusz frissnek és eredetinek hat, újabb és újabb meglepetéseket tartogat. Melyik műsorról mondhatjuk ezt el? Félreértés ne essék: egy tévéműsor nem az örökkévalóságnak szól. Jó, ha a mának. Nálunk viszont kábé a tegnapelőttnek. A nosztalgiával felidézett Önök kérték-szerű szomorúságok is jórészt legfeljebb kordokumentumok. A Filmmúzeum csatorna archív műsorait is az idő meg a patina szépíti meg. Akkor vajon minek köszönhető, hogy a Monty Python Repülő Cirkusza olyan kultikus státuszba ágyazódott, hogy onnan még az internet-kor hősei, a Szalacsi- meg Polgár Jenő-félék sem bírják kituszkolni?

Elsősorban talán annak, hogy van stílusuk. Vannak tántoríthatatlan elveik. Képzeljük el: egy epizódot nem szabad reklámmal megszakítani; a jelenetek alatt elhangzó nevetés nem konzerv-hangeffektus, hanem valódi közönség reakciója hallható alatta; és a külföldi sugárzás során semminemű szinkron nem megengedett. Ezek a szabályok. De hát ez csak az alap. Az értékek hordozójaként évszázados, évezredes tudásanyagból merítkeznek, és bár önkényesen használják fel, túllépve a paródián egy újabb minőség jön létre. Csak a példa kedvéért egy jelenet-részlet az első adásból: A W. A. Mozart vezette műsorban újabb nevezetes halálesetek kerülnek bemutatásra, amit egy zsűri pontoz. Az aktuális adásban Dzsinkisz Kán halála kerül terítékre. A zsűri értékelése után megtekinthetjük a tabellát, ahol I. Szent István diakónus (nem a mi István királyunk, hanem az első keresztény vértanú, akit megköveztek) magasan vezet, utána következik III. Richard (a zsarnok, akit Shakespeare művéből ismerhetünk), ő csatamezőn esett el, és dobogós még Jeanne D'Arc, akit máglyán elégettek… A jelenet messze túlmutat önmagán azzal, hogy a történelem egészen különböző korszakaiból egyetlen, amúgy teljesen abszurd és morbid szempont alapján értékeli e hiteles figurák szerepét. Miről is szól ez? Hát arról, amit nap nap után megtapasztalhatunk a kereskedelmi tévék képernyőjén, nevezetesen, hogy az infotainment (divatos kifejezés az információ és a szórakoztatás szavak összevonásával) korában egy hír hírértéke nem fedi a valós értékét. Ezt figurázza ki a jelenet. De mégis, kérdezheti bárki, mi az abszurdabb, hogy a kétfaszú kisgida született Böcsögén, mint hír, messze lekörözi a bangladesi buszkatasztrófát, vagy ez az ártatlan jelenet? Költői a kérdés, természetesen az előbbi, a gida vs. buszbaleset.

Mégis: a Monty Python csoport azzal, hogy folyamatosan szembesít az emberi természet alapvetően alantas ösztönökre, vágyakra és idióta szokásokra épülő sajátosságaira, nevettetve gondolkodtat. Már akit, ugye. Szóval harminchat éve kezdődött, és a mai napig tart a sztori, és nem hiszem, hogy a Gyalog Galopp vagy a Brian élete filmcímek ismeretlenül csengenek bárkinek is. Azokat még a teljes gárda készítette. Az élet értelme címűt is, az már nem annyira kult és az Időbanditák sem. Terry Gilliam (a műsorok animációinak készítője, és néha szereplő) filmjei közül a Brazil, a 12 majom és a Félelem és reszketés Las Vegasban alapművek, de a többire is érdemes vadászni. A Waczak szállót, ami John Cleese saját komédiasorozata, DVD-n kiadták itthon. Sorolni lehetne még, de semmi értelme. Miközben a kultúrtörténetből merítkeztek, szépen lassan ők is a részévé váltak. És ami a legfontosabb: nem kurvultak el. Ezt próbálja valaki utánuk csinálni! Azért volt, amit még ők sem bírtak végigverni a BBC-n. Egyik ötletük szerint egy teljesen hagyományos jelenet alatt a hangstúdióban utólag szépen lassan egyre lejjebb húzták a hangot, míg egészen le nem halkult. Elgondolásuk szerint otthon a tévénézők, arra gyanakodva, hogy talán az ő készülékükben van a hiba, szépen egyre feljebb tekerték volna a hangerőt. És ekkor, slusszpoénként, az eredeti hangerőn irdatlan zajjal fejeződött be a jelenet. Amikor letesztelték a tréfa hatását még az adás előtt, a felhasznált tévékészüléknek szétment a hangszórója. A BBC felsőbb szintről letiltotta a jelenet adásba kerülését, félve az esetleges kártérítési perektől. Nekik sem sikerülhet minden… "És most következzék valami egészen más!" A szállóigévé vált mondat, és egyáltalán, az egész kultusz hazai terjesztésében és népszerűsítésében Galla Miklós személyét említés nélkül hagyni akkora hiba lenne, mint egy kibaszott nagy ház.