Stainless Steel: The Plague

(Nail Records 2007)

Több mint tízéves múltra tekint már vissza az első percektől klasszikus heavy metalt játszó zenekar, és azt kell, mondjam, hogy fejlődésük, ha nem is szélsebes, de folyamatos, töretlen.

Rengeteg koncert, több album, albumnyi demó van már a hátuk mögött, és a tagcserék sem törték derékba a csapat működését. Előszeretettel építik szövegileg egy téma, koncepció köré anyagaikat. Ilyen volt korábban a Nibelung énekek és ilyen most Albert Camus Pestis című regénye, mely a The Plague alapját szolgáltatta. A lemezen új énekesként a gitáros Kreisz József énekel, és meg kell hagyni nem rosszabb, mint elődei. De új színként a billentyű – kezelője Sipka Csaba – is megjelent a dalokban.

A lemezen természetesen jófajta európai heavy metal hallható, többnyire jó dalokkal, jellegzetes, sajátos, rozsdamentes acél dallamvilággal és atmoszférával, melyhez talán egy kicsit az itt-ott magyaros akcentus is hozzájárul.

Érdekes, nem tipikus intróval indul a CD, ami jó, mert legtöbbször teljesen fölösleges, unalmas intrókkal találkozom, melyek abszolút nem tesznek hozzá a zenéhez, a hangulathoz.

Az első igazi dalban a Beginningben a címadó szó fura kiejtését és hangsúlyozását, valamint a lelassulós, jól eltalált gitárszólót kell megemlíteni. A következő, a lemez egyik legjobbja a Children Of Innocent, erre készült az album első klipje is. Itt is kiemelném a szólót, a szinti és a gitár ikerjátékát, mely jól megkomponált és igen hangulatos. Hasonlóan kiemelkedő még a tipikus SS sláger Inner Fears, a kiváló zárónóta Proclamation Of Freedom és a Pestilence, melyben érdekes zenei ötlet, szinte stílusidegen ritmusvilág jelenik meg, a refrénje viszont lendületes, fogós germán metal.

A New Spellnek tetszetős a visszatérő, szaggatott gitárra épülő billentyűs bevezetője, mely hangulatát tekintve akár egy gót dal témája is lehetne, de némiképp meglepett a kissé Metallica-s ének, bár illik a dalba.

A Healer’s Memories egy zongorás, szimfonikus hatású balladisztikus tétel. A Megadeth She-wolf-ját fölöslegesen megidéző, progos középrészt és virtuóz szólót is felvonultató Voices Of Darknessben hangsúlyos szerepet kap a basszusjáték, melyből kiderül, hogy sajnos a bőgőhangzás sem igazán kedvemre való.

Mint arról már szó volt, a dalok jók és a zenei teljesítmények is igen rendben vannak, de a hangzás valahogy nem akar az igazi lenni. A lemezelőzetes demó alapján sokkal jobbat vártam. Valahogy 80-as, 90-es évek érzetem van. Főleg, mikor magában szól a gitár vagy a basszus. De néha, magasabb tartományokban a billentyű hangzása sem tetszik, kilóg a zenéből. Nagyon sajnálom, mert igazán nagy dobást vártam ettől az anyagtól. A dalok alapján ez akár meg is lehetne, de a sound...

Aki eddig szerette a bandát, az ezt a lemezt is kedvelni fogja, – bár a szinti lehet, hogy elijeszt egyeseket, – aki viszont csak most ismerkedne velük, az nyugodtan vágjon bele, mert ez a csapat legjobb anyaga és tényleg kellemes hallgatnivaló.

A magyar mezőnyt tekintve megérdemel egy 8-ast a lemez, ha azonban nemzetközi mércét állítunk, akkor sajnos be kell érni egy 7-essel.

• Stainless Steel