Sziget 15, 2. nap, varacskosdisznók

A csütörtöki nap jó választásnak tűnt felhozatal szempontjából. Mind metál, mind rock téren megvolt az e napi favoritom. Persze a magyar kínálatból a legjobbakat választottam ki, de azért beékelődött egy dél-amerikai négyes is, akik az est fénypontja voltak, legalábbis nekem a személyes kedvenceim ezek a brazilok.

A poénos kedvű istenek unatkozhattak, mert olyan záport zúdítottak ránk délután, hogy alig bírtunk ’bemenekülni’ egy kocsmába, pedig még csak félúton voltunk a Sziget felé. És nem is röhögtünk a viccen, mert pillanatok alatt felázott minden, és el lehetett képzelni, milyen sár keletkezett a Hajógyárin. Így aztán minden együtt volt egy igazi esti varacskoláshoz. Mindent összevetve csak így lehet esély a csütörtök túléléséhez:

Miután bejutottunk tettünk egy karikát, de azt kellett megállapítanunk, hogy az évek múlásával nem változott semmi. A bazársort kajások, piások, mindenféle kissebség és prevenciós sátrak szakították meg. Talán egy biztos pont hiányzott, amit a körút során nem találtunk meg, az a jól megszokott Krisnás ingyen-konyha. A Replikát szerettem volna így is, úgy is megnézni és időben oda is értünk a Hammerworld-höz, ahol egyből baráti társaságra leltünk. A Chaos of Disorder két oszlopos tagja már a sátor bejáratánál gyúrt, illetve gyűrte a söröket, hát mi is csatlakoztunk. Sajna nem bírták a felhők a terhüket és újabb zuhatagot zúdítottak a nyakunkba, kénytelenek voltunk bemenekülni a sátorba. Ennek a Replika örülhetett a legjobban, hisz talán olyanok is megnézték őket, akik amúgy nem. Nagyon masszív bulit nyomtak, csupa pörgős, durva metál ment, kevés beszéd, sok zene, és jó hangzás. Legalábbis a színpad előtt rendben volt a dolog, a közönség jól bemozgott, mind a régi, mind az új dalokra. Bólogattam én is, és ismét rácsodálkoztam Falat egyre inkább vikingeket megszégyenítő vörös szakállára. A rövid program alatt - sajna ez a fesztiválok egyik negatívuma- az eső is kieste magát.

Elmentünk pálinkát kóstolni. Amit szerettünk volna, az persze nem volt, így egy másik almapáleszt kellett választanunk, ami kevésbé volt zamatos és inkább sima törkölyhöz hasonlított, mint szabolcsi almához. Ez nagy törés volt az életemben, ekkora csalódást okozni brutál 600 pénzért per 4 centi! Na de pótolt a szinte elronthatatlan sajtos-tejfölös lángos - bár volt már ilyenhez is szerencsém-, amivel faszán össze bírom kenni a szakállam, és inkább egy homopornó utolsó kockáira emlékeztetek, mint egy jóképű szőrős rockerre. De ha már a Pesti est színpad felé orientálódtunk, akkor nézzük meg a főváros legjobb funkypunkmetálrock zenekarát a Fish-t. Most már lassan állandó vendége leszek a pesti koncertjeiknek, de nem bírom megunni őket, ráadásul ők tipikusan az a zenekar, akik a színpadon élnek igazán, nem annyira a lemezjátszóban. Persze köcsög voltam, mert nem táncoltam, de aztán javítottam, mert nem maradtam köcsög, amikor énekeltem. Aki járt már Fish koncerten az érti, ki miért geci köcsög egy ilyen buliban.

Na de rohanjunk is át a Hammerworld-be, mert lemaradunk a Brazil próféta által vezetett négyesről. Persze itt is találkoztunk egy ismerőssel. Ővele és barátnőjével az hozott össze, hogy egy koncerten nekiálltunk egymás szakállát dicsérni. Nudista strandon lehet, hogy nem a szakállhossz lett volna a dicséret tárgya, de mi faszik már csak ilyenek vagyunk. Egymáshoz mérjük magunkat. És azóta tart ez a jól megalapozott ismeretség. De ne kanyarodjunk el a témától, a Dél-Amerika szívéből származó rasztfáritól. A Soulfly koncerteken megszokott brazil zászló mellett, a mikrofon állványra felerősített növényféle volt még feltűnő. Ha valaki tudja, hogy miért van ott és mi az, akkor írja meg nekem, és bocsásson meg tudatlanságomért. A tömeg egyszerre mozdult be a Babylon első akkordjaira és pillanatokon belül kövér izzadságcseppek kezdtek hullani a mennyezetről. Persze a fényképeken látni lehet, hogy bármennyire is próbálkoztam, a gép lencséje folyton bepárásodott, meg a szemem is a Troops of Doom hallatán és egyből vad léggitározásba, és hajpörgetésbe kezdtem. Nem vagyok vérprofi újságíró, aki minden számot cím alapján jegyzetel, hogy utána az újság hasábjain bizonyítani lehessen, hogy tényleg ott voltam. Nem célzás! (sic!) Én ilyet nem tudok, így marad az érzés, mert az első szám után, aminek a címére még emlékszem is, elveszítettem a fonalat, úgy magával ragadott a zene. De ezeket félretéve, ott marad a kép Maxről, az átszellemült arcával, amit eltakar ugyan a szakáll, meg a három másfél tenyérnyi raszta kóc, meg még egy, ami állandóan felállt, akár egy antenna, hogy közvetítsen az istenek felé. A törzsi dobolás, a profi gitáros Marc Rizzo latin szólója, basszeros Bobby Burns halál pontos bőgőjátéka, és egy brutál dobos Joe Nunez alapjai szétbaszták a sátrat és a benne tartózkodó összes embert. Na jó, mégis csak emlékszem! Volt a Prophecy, meg az Arise again is, meg a végén az Ektomorfos Zotyával kiegészült Bloody Roots, meg a Eye for an eye. Nagyon nagy és rendkívül profi produkciót láthattunk. Óriási energiát kap az ember egy ilyen zenekartól. Bár a hangosítás nem volt a legtutibb, a hátsó részekben már egy nagy kása volt az egész, a színpad közelében egész jól működött. Minden esetre hangos volt, és még így is jobb, mint az utánuk következő Ektomorfnak.

Biztos óriási megtiszteltetés meg szerencse a Soulfly előtt vagy után játszani, de lehet, hogy most annyira nem volt jó! Gondoltam én először. De mit tudhatok én erről, kis naiv! Bár tényleg nem haladta meg a hangerő a Soulflyét, inkább kevesebb és mintha üresebb lett volna, de Ő utánuk nem sokat lehet tenni. Általában Ők győznek a hangerő versenyben, annak ellenére, hogy nem verseny. Viszont az emberek kitartóak voltak. Ha nem is annyian, mint Maxékre, de itt is jól megtöltötték a sátrat. Zotya is igyekezett a lehető legtöbbször millió köszönetet mondani a rajongóknak a kitartásért és lelkesedésért. Láthatóan a csapat is nagyon élvezte a koncertet. Csak visszatalálnak hozzánk ezek a fiúk és elfelejtik a sértődöttséget azért a pár csúnya szóért, amit kaptak, mikor Európát is hazájuknak választották, nemcsak Magyarországot. Kiváló koncertet adtak, bár én egy részét inkább pihengetéssel, kajálással, meg ivással töltöttem, hogy feltöltődjek a kimerítő Soulfly után. Aztán egy fárasztó hazaút az ismét csöpörgő esőben, ami már kurvára nem hiányzott.

És ha már Európáról volt szó, hát maradjunk is ott, hisz a Kárpát-medence is oda tartozik. De eme medence közepén, minden évben, egy hétre keletkezik egy mini-Európa, ahol tényleg nincsenek határok. Még olyanok sem, mint az Uniós országok között, amik igazából nincsenek ott, de még mindig érezzük a jelenlétüket, mert más a nyelv, a kultúra, vannak sebek a szomszédok között, amiket egymáson ejtettek az évszázadok során. Itt, ezen a kis szigeten eltűnnek ezek a sebek, megszűnik a nyelvi korlát, a kulturális különbség. Marad a zene, a tánc, a fiatalok életigenlése és lényükből eredő közvetlensége, mint egy közös nyelv, amit mindenki ugyanúgy beszél akármelyik országban is született. Ezen a kis dunai szigeten megvalósul az igazi Európa!

• Sziget 2007